Rólam

Szeretettel köszöntelek!


Gáspár Enikő vagyok, színésznő, vállalkozó, az önfejlesztés elkötelezett rajongója.

Hiszek az örömmel végzett munkában, hogy ez az önmagunkhoz való visszatalálás legegyszerűbb útja és hiszem, hogy megtanulhatjuk életünket egyre jobban uralni. Ez nem csak egy lehetőség a számunkra, hanem elsődleges feladatunk. Persze erről távolról sem voltam mindig ilyen szilárdan meggyőződve. Sokáig sorsban, balsorsban, külső hatalmakban hittem.

Életem első felében súlyosan nehezített pályán mozogtam, később pedig én magam nehezítettem meg a saját életemet azzal az életmóddal, amit addigra elsajátítottam. Persze nem tudatosan.
Egészen oda jutottam, hogy teljesen kicsúszott az irányítás a kezeim közül.
Indokom is volt rá, elvégre, ha naponta hétszer, nyolcszor van fulladási rohama az embernek és rendszeresen jár ki hozzá a gyorsmentő, hónapokig szinte ki sem jön  kórházból, oxigénpalackra és infúziókra kötve él, tényleg nem tudja uralni az életét. Ez az időszak majdnem két évtizedig tartott.
Fiatal voltam, tele életkedvvel és tervekkel, lázasan kutattam, mitől lehetek jobban, mitől gyógyulhatok meg, kipróbáltam minden praktikát, technikát, amihez csak hozzájutottam.
Ekkor kerültek először kezembe a tudatosság fontosságával, gondolataink hatalmával foglalkozó anyagok. Fókuszom az egészségen volt, így lassan, de biztosan eljött az az idő is, amikor végre rohamok nélkül mehettem végig az utcán.

Gáspár Enikő

A gyógyító technikák közt a mély meditáció is szerepelt, ami, amellett, hogy megéreztette velem, milyen teljesen felszabadultan lélegezni, egy másik tiszta vágyamat is előhozta: játszani akarok! Úgy akarok játszani, mint Ruttkai Éva, Psota Irén, Dajka Margit és Mezei Mária! Ez akkor legalább olyan lehetetlenség volt, mint amikor fulladás közben, oxigénpalackokra kötve arról álmodoztam, hogy szabadon fogok lélegezni és többet nem visznek vissza a kórházba. A színművészetin akkortájt meghúzott korhatáron néhány évvel túl voltam, tele gátlásokkal, a környezet részéről, a szakma irányából lehúzó előítéletekkel, de elég hamar bebizonyosodott, hogy ott a helyem, “színházba kellett volna születnem”, ahogy egyik rendezőm akkor mondta.


Megint győztem, imádtam a színházat és megint nem alakultak úgy a dolgok, mint a mesében. Játszani tudtam, de eladni magamat nem.
Pedig ekkor már birtokomban volt minden, amivel kijöhettem voltam a gödörből, de a csalódottságom olyan mély volt, és annyira rossz gondolkodási mintákat működtettem, hogy nem láttam a fától az erdőt. Ezt a fenti “nagy bajban vagyok, ki akarok mászni belőle, mindent elkövetek, hogy kijöjjek és ki is jövök” forgatókönyvet még néhányszor eljátszottam az életben, mire végül meguntam és rájöttem, hogy már jó ideje nem hiszek a sorsban, saját magunk alakítjuk az életünket. Lassan világossá vált, hogy minden, ami velem történt, egyszerű ok-okozati összefüggések láncolata. Életem kezdetén kaptam egy nagyon hibás mintát és csak azt követtem, mint mindenki. Amiről elhittem, hogy el tudom érni, elértem, amiről nem, azt pedig nem.

Mirr-Murr és a kóbormacskák

Aztán az egyik mélypontomon egyszer azon kaptam magam, hogy lázasan keresek egy olyan könyvet vagy programot, aminek segítségével most már tényleg, végleg kijövök a gödörből, viszont egyik sem tetszett igazán. Rájöttem, hogy egészen pontosan tudom, mit keresek, tudom, minek kell lennie abban a könyvben vagy programban, de nem találtam. Vagyis, tulajdonképpen tudtam, hogy mit kell lépnem és hogyan. Léptem. Végre úgy indultam el felfelé, hogy bár tudom, hogy bőven van még mit bejárnom, az út a lábam alatt már jó ideje emelkedik, és ami a legszebb az egészben, tudom, hogy miért? Egyszer valaki azt mondta, hogy azokkal a lapokkal kell lejátszanunk az életünket, amilyeneket kaptunk. Nem igaz, mert játék közben a lapjárás változik és játszani is megtanulhatunk. Előfordulhat, hogy egyes rossz lapoktól sosem szabadulunk, vagy visszatérnek hozzánk, de a döntés sokszor van a mi kezünkben. Veszélyes

Két dologban hiszek: az önkifejezés és a művészet szabadságában és abban, hogy tudatosságunk növelésével visszavehetjük az irányítást az életünk felett, hogy sokkal kevésbé vagyunk sorsunk játékszerei, mint ahogy azt sokszor gondoljuk. Hiszem, hogy mindkét területen bármikor jogunk van és kötelességünk is újrakezdeni.

Azzal a céllal szólok most hozzád, hogy rábírjalak, porold le az álmaidat, vedd elő újból a vásznat, az ecsetet, nyisd fel a zongorád, ereszd ki a hangod, kotord elő befejezetlen regényedet, vagy kezdd el végre, szerezd be az agyagot, csináld meg azt a műhelyt a modern művészeti cuccoknak, irány a műhely, a kert, a motor, ami örömet okoz.
Ebben szeretnélek megerősíteni saját példámmal – azzal, amin éppen dolgozom – gyakorlatokkal, fortélyokkal, sztorikkal, nézőpontokkal, ami adódik.

…de van tovább ! Azt terveztem, hogy egy felszabadító alkotói közösséget kezdek el építeni, de rájöttem, hogy ez egy sokkal általánosabb, sok félreértést okozó témához vezet, a gondolataink teremtő hatalmához.

Nemrég egy hangoskönyvet olvastam fel, ahol a főhős egy meglehetősen negatív gondolatfolyamba bonyolódott. “Na, nem csoda, hogy pórul jár, ha ez jár az agyában!” – gondoltam. Azután az fordult meg a fejemben, hogy “Kár, hogy senki nem figyelmeztet minket, mikor hülye következtetésekre jutunk! Ha mindig tudnánk arra gondolni, amit valójában el szeretnénk érni és úgy, ahogy arra gondolni kell…”

…az tulajdonképpen olyan lenne, mintha egy minket szerető, állandóan a mi érdekeinket szem előtt tartó nagyon jó barát lenne állandóan mellettünk!

Kár, hogy ez nem lehetséges!” – sóhajtottam, de azonnal jött is a gondolta, hogy közelíteni viszont ehhez az állapothoz lehet. A vezetett meditációk és a folytonosan ismételgetett pozitív megerősítések hanganyagként segítenek ugyan, de egy idő után – bár állítólag így is beépülnek, ha hallgatjuk őket – engem idegesíteni szoktak, vagy egyszerűen meguntam őket, eltűnik belőlük az a pozitív érzelem, amitől igazán hatékony ez az egész. Mihelyt megszűnik az újdonság varázsa, monotonná válnak. Mennyivel könnyebben menne ez, egy kicsit mindig változnának, ha arról szólnának, ami éppen érdekel, ha volna néhány regény, sztori, ami segít beépítenünk a céljaink elérését segítő gondolkodásmódot, miközben szórakoztat! Úgy gondoltam, hogy az ilyen hanganyagok, folyton kicsit megújuló tartalommal, sokkal élvezetesebbé tennék és jobban segítenék gondolkodásunkat, önmagunkkal való beszélgetésünk hatékonyságát.

Képzeld el, hogy szeretnél valamit elérni, jobb munkát, több pénzt, jobb kapcsolatokat, lefogyni és lehetőséged lenne rendszeresen olyan történetekről olvasni, ahol a főhős mindezt elérte! Ha esetleg éppen olyan sztorik oldódnának meg, amik aktuális problémádról szólnak? Írhatsz ilyen történeteket, már ez segíteni fog, azután felmondhatod és hallgathatod őket, ez már olyan lesz, mintha egy jó barátod biztatna állandóan. Ha pedig gyakran írnál hasonló forgatókönyveket, ahol mindig eléred a célodat, még meg sem unnád, amit hallasz. Én is elkezdtem ilyen történeteket írni, amiről bővebben itt találhatsz anyagokat.

Céljaid elérését segítő belső kommunikációd érdekesebbé és ezáltal hatékonyabbá tételéhez nyújtok ezen az oldalon segítséget.

Nem az a fontos, hogy mi történik kívül, az számít, amit magadnak mesélsz róla!

Kezdhetünk?

Akkor…

FÜGGÖNY

Színészként:

Szólj hozzá!

hozzászólás