Kerti blog

Látványos bizonyítékaim a vonzás törvényéről

Kertem

Van egy kertem. Soha nem vonzott a kertészkedés, szobanövényekből is csak a szükséges minimum, pár futó, mutatós nagy levelű, strapabíró, ami feldobja a szobát, de nem igényel sok törődést.

Azután meghalt az én drága öreg kutyám, Bruno és egy rég használaton kívüli, kis, garázs és kamrák mögötti kert végébe temettem. Legalábbis azt hittem, mivel annyi volt ott a lom, a gaz, az elburjánzott növényzet. Úgy gondoltam, legalább lesz itt egy rendes sírhelye, amit majd szépen rendben tartok, szív alakú kövekkel körberakott kis ágyás, közepén örökzölddel. Kigazolom, körben levágom a gazt úgy évente két-háromszor. Tavasszal, amikor kimentem felmérni a terepet, már nem találtam a sírját. Az esőzéseknek hála méteres gyom, fű, futók nőttek mindenfelé. Elkezdtem hát lépésről lépésre a sír felé közelíteni, nemsokára megtaláltam a körbe rakott köveket. Oké, gondoltam, itt most körben levágom a gazt és gyakrabban kell jönnöm rendet rakni. Azután rájöttem, hogy ha a környéken is mindig le lenne vágva a fű, a fák kertbe nyúló felesleges hajtásait pedig levágnám, sokkal könnyebben és gyorsabban boldogulnék. Elkezdtem hát kitisztítani a kert többi részét is. Döbbenet döbbenet hátán következett: kiderült, hogy apám a kert végébe hordta ki a szemetet a kuka helyett. 30, 40 éves tolltartók, fogmosó pohár darabkák, eltört fogkefék még a szocializmusból, kicsorbult kávéfőző, ruhák a 70-es, 80-as évekből, varangyos békák és meztelen csigák ezreinek társaságában hatalmas halmokban bukkantak elő. Úristen, mi van itt?! Mit hordtak a szüleim egyáltalán a kukába? Pontosabban az öregem, ő volt a családi szemét kihordó. Hát, ez se ment neki! Belegondolva egyre kevésbé értettem, mivel a kert végébe kihordani a szemetet hosszabb utat jelentett, ugyanis félúton el kellett jönnie a kukák mellett.

Ekkor már vérszemet kaptam. Jézusmária! Mi van itt?! Nekiláttam hát a családi „birtok” legelhagyatottabb részének lomtalanításához. Felsorolni nem lehet, mi minden került még elő, ráadásul volt egy-két vakondokom, akik miután már úgy gondoltam, végeztem egy-egy résszel, kitúrtak valami táska darabot, villanyrezsó zsinórt, szalon cukor papírt, jelezve, hogy itt még van sok furcsaság a földben is.

…hát így kezdődött az, hogy „lett egy kertem”. Hogy miért ragadtam itt és hogyan lett később dolgozó szobám a tyúkólból, rálátással egy lépcsőzetesen kialakított díszkertre a kutyám sírja körül,

az már egymásból következett.

Így működik a lomtalanítás. Ha kidobod a felesleget, belép az életedbe az, amire szükséged van.

Ha sertepertélsz kedves halottad sírja körül, megnyugszik a lelked, Ha rendet raksz kint, rend lesz bent is. Minden ragadós: a rendetlenség és a tisztaság is. Papa, szegény, bődületes mennyiségű lomot, használhatatlan kacatot halmozott fel, nem csoda, hogy nemtörődömsége életeket döntött sárba, vonzotta a káoszt a kilátástalan helyzeteket. Pedig mindig megvolt mindene… sosem tudta értékelni. Drága öreg kutyám pedig csupa szeretet és korrektség volt, az iránta való tiszteletből szerettem volna rendben tartani apró nyughelyét, míg végül az egész környék megújult, átalakult, kitisztult, megtelt élettel.

p.s.:

Abban nem vagyok biztos, hogy a külső rend az első, de az biztos, hogy amint nekilátunk, könnyebben megy majd a rendrakás a fejünkben, az érzelmeinkben és a kapcsolatainkban is. Tapasztalataim alapján viszont meg kell jegyezzem: a külső rend iránti vágy nálam mégiscsak belülről fakad.

Szólj hozzá!

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .