Author Archives: Enikő

Ugrik a majom a vízbe

Áloméleted főbb szerepeiben: te

A szerep, amire mindenki vágyik

Tettem egy nagy bejelentést. Azt vállaltam, hogy a már lassan két éve érő nagy életreform programomból, amit eredetileg saját használatra dolgoztam ki (később részletesebben beszámolok a születéséről) október közepéig összeállítok egy könyvet. Már egy ideje foglalkoztatott a dolog, mivel a témához kapcsolódó feljegyzésekbe és hangfelvételekbe állandóan beleakadtam valamelyik eszközömön. Közben a baráti körömben és a családban történt néhány esemény, amik alaposan kihúzták a lábam alól a talajt, úgy éreztem, nem tudnék hiteles lenni, ha éppen most kezdenék az áloméletről papolni. A mindennapok megélése akkora kihívást jelentett számomra, hogy tervemről lemondtam, majdnem egy évig nem is készültek újabb feljegyzések.

A téma ennek ellenére nem hagyott nyugodni. Azon morfondíroztam, hogy ez most arra jel, hogy hagyjam a fenébe, mert távol vagyok álmaim életétől, vagy az ellenkezőjére: az univerzum, a felettes énem – az elnevezés végül is nem fontos – megerősítést vár, rákérdezett még egyszer, hogy akkor megcsinálod? Mert ha megcsinálod, akkor most kezdheted is a tesztelést a saját életeden! Természetesen csupa olyan eszközről, hozzáállásról van szó, amelyeket már kipróbáltam súlyos betegségekből, nehéz helyzetekből, munkanélküliségből, anyagi problémákból való kijutásra, rossz szokásaim elhagyására, új hozzáállások kialakítására, külső és belső gátak ledöntésére. Szóval nem elméleti a tudás, csupán valahogy elfelejtettem, hogy mi az, amit már tudok. Biztosan tudok, vagyis tapasztalati szinten.

Mitől más ez, mint a többi program?

A játékosságától.

Színész vagyok, számomra a színjátszás az élet, az hozott vissza az életbe, attól múltak el a fulladási rohamaim, az segített az önismeretem kibontakozásában, a gátlásaim legyőzésében, segítségével jöttem ki a súlyos depresszióból, az új utak kipróbálásában, az életkedv, energia kiapadhatatlan forrása, ha foglalkozok vele, jobban érzem magam a bőrömben, ha feladom, számomra az életenergia is akadozni kezd. Kiapadhatatlan, ha hagyom, hogy jöjjön, ha lépek és nem várok.

Az évek során, a kudarcaimból, a legsúlyosabb dolog, amit megtanultam, hogy nem lenne szabad várakoznunk. Abban az értelemben értem, amikor valami külső jelre, segítségre, mentőövre várunk. A mentőövek éppen akkor nem jönnek, amikor várjuk őket, hasonlóan ahhoz a bizonyos, mindannyiunk által jól ismert helyzethez, amikor annyira kellene egy barát, de éppen az a kevés sem elérhető, akik igazi barátok.

A program legtöbb eleme egyszerű, mások, máshogyan már felfedezték. Amit például játszva kitaláltam és magamban csak úgy hívok, hogy az én félperces technikám, tulajdonképpen nagyban hasonlít a ma népszerű kaizen hozzáállásra, valamint jó néhány halogatást legyőző technikára. Csak a szemszög, amiből mindezekre rájöttem, eredeti, személyre szabott, kicsit más.

Említettem néhány hasonló gondokkal küzdő ismerősömnek, akik szintén állandóan valami nagy változásra vágynak, ki lefogyni akar, ki egy jó kapcsolatot, ki meggazdagodni, álomotthont, jobb munkahelyet, egészséget, kreativitást, bármit, amire vágytak, és kiderült, hogy a téma majdnem mindenkit felvillanyoz. Csoda? Nem, hiszen az egész álmodozásból, tervezésből, játékból, jó érzésekből és sok megengedésből áll. Ugyanis nem gyorsan elért eredményeket ígér, hanem biztosan elérhető, tartós eredményeket.

Sokunknak van egy közös emberi tulajdonságunk, hogy előbb-utóbb mindig feladjuk, majd megint nekifutunk egy másik módszerrel, aztán azt is feladjuk, majd megint… és ez így megy körbe-körbe. Sokszor picit előbbre is jutunk, de tudjuk, hogy haladhatnánk sokkal gyorsabban is.

Gyors eredményt akarunk, de nem látjuk és elkedvetlenedünk.

Egy-két hétnél lassabban, de másfél évnél jóval gyorsabban és biztosabban elérhető, látványos eredményeket ígérek, ha velem tartasz. Na, nem kell megijedni, a haladás azonnal érzékelhető és élvezetes már a kezdetektől. Amikor „program”-ot emlegetek, az élethez való hozzáállás teljes átstruktúrálását értem. (A következő bejegyzésekben kifejtem.)

A következő három hónap ennek a programnak egy része. Természetesen csak akkor hosszú, ha ma még meglehetősen távol vagy vágyott életstílusodtól. Minél közelebb vagy hozzá, annál hamarább célba érsz, de kicsit finomítani, tudatosítani, irányítani az eljövendő változásokat mindig egy érdekes kaland. A bakancslista írása is hasonló céllal születhetett.

Ha eléggé felcsigáztalak, össze is foglalnám röviden a lényeget:

Ahhoz, hogy megkapjuk, amit szeretnénk, hogy elérjük álmainkat, megvalósuljanak a céljaink, azzá az emberré kell válnunk, aki mindazt eléri, birtokolja, amire még egyelőre csak vágyunk. Tulajdonképpen ez az a folyamat, amikor klasszikus értelemben megdolgozunk az eredményeinkért, csakhogy mindannyian tele vagyunk blokkokkal, akadályozó tudatalatti programokkal, téves hitrendszerekkel, amik sokszor éppen ezt a munkát akadályozzák. Vagyis nem tudjuk elhinni magunkról, hogy mi az az ember vagyunk, aki el is éri az áhított célt. Ekkor kapcsol be a halogatás is.

Ebben lesz nagy segítségünkre a színjátszás, a játék. Hiszen mindannyian önfeledten játszottunk valamikor.

Ez a született képességünk lesz az alap, a szerepformálásban, színdarabok összeállításában és önfejlesztésben szerzett tapasztalatom pedig a váz, és amit a váz segítségével építünk, a te megálmodott jövőbeni életed. Idehozzuk.

Ha velem tartasz, a következő bejegyzésben arról mesélek, miért hosszabb távra tervezett az egész program, és akkor mi a csuda az azonnali látványos javulás, ha nincsenek gyors eredmények? Na, és hogy jön mindehhez a színjátszás?!

Amire szükséged lesz: egy alapos elképzelésre arról, hogyan is szeretnél élni áloméletedben. Ja, nem, tulajdonképpen még erre sem lesz okvetlenül szükséged.

Csak a változtatni akarásod hozd!

Kerti blog

Látványos bizonyítékaim a vonzás törvényéről

Kertem

Van egy kertem. Soha nem vonzott a kertészkedés, szobanövényekből is csak a szükséges minimum, pár futó, mutatós nagy levelű, strapabíró, ami feldobja a szobát, de nem igényel sok törődést.

Azután meghalt az én drága öreg kutyám, Bruno és egy rég használaton kívüli, kis, garázs és kamrák mögötti kert végébe temettem. Legalábbis azt hittem, mivel annyi volt ott a lom, a gaz, az elburjánzott növényzet. Úgy gondoltam, legalább lesz itt egy rendes sírhelye, amit majd szépen rendben tartok, szív alakú kövekkel körberakott kis ágyás, közepén örökzölddel. Kigazolom, körben levágom a gazt úgy évente két-háromszor. Tavasszal, amikor kimentem felmérni a terepet, már nem találtam a sírját. Az esőzéseknek hála méteres gyom, fű, futók nőttek mindenfelé. Elkezdtem hát lépésről lépésre a sír felé közelíteni, nemsokára megtaláltam a körbe rakott köveket. Oké, gondoltam, itt most körben levágom a gazt és gyakrabban kell jönnöm rendet rakni. Azután rájöttem, hogy ha a környéken is mindig le lenne vágva a fű, a fák kertbe nyúló felesleges hajtásait pedig levágnám, sokkal könnyebben és gyorsabban boldogulnék. Elkezdtem hát kitisztítani a kert többi részét is. Döbbenet döbbenet hátán következett: kiderült, hogy apám a kert végébe hordta ki a szemetet a kuka helyett. 30, 40 éves tolltartók, fogmosó pohár darabkák, eltört fogkefék még a szocializmusból, kicsorbult kávéfőző, ruhák a 70-es, 80-as évekből, varangyos békák és meztelen csigák ezreinek társaságában hatalmas halmokban bukkantak elő. Úristen, mi van itt?! Mit hordtak a szüleim egyáltalán a kukába? Pontosabban az öregem, ő volt a családi szemét kihordó. Hát, ez se ment neki! Belegondolva egyre kevésbé értettem, mivel a kert végébe kihordani a szemetet hosszabb utat jelentett, ugyanis félúton el kellett jönnie a kukák mellett.

Ekkor már vérszemet kaptam. Jézusmária! Mi van itt?! Nekiláttam hát a családi „birtok” legelhagyatottabb részének lomtalanításához. Felsorolni nem lehet, mi minden került még elő, ráadásul volt egy-két vakondokom, akik miután már úgy gondoltam, végeztem egy-egy résszel, kitúrtak valami táska darabot, villanyrezsó zsinórt, szalon cukor papírt, jelezve, hogy itt még van sok furcsaság a földben is.

…hát így kezdődött az, hogy „lett egy kertem”. Hogy miért ragadtam itt és hogyan lett később dolgozó szobám a tyúkólból, rálátással egy lépcsőzetesen kialakított díszkertre a kutyám sírja körül,

az már egymásból következett.

Így működik a lomtalanítás. Ha kidobod a felesleget, belép az életedbe az, amire szükséged van.

Ha sertepertélsz kedves halottad sírja körül, megnyugszik a lelked, Ha rendet raksz kint, rend lesz bent is. Minden ragadós: a rendetlenség és a tisztaság is. Papa, szegény, bődületes mennyiségű lomot, használhatatlan kacatot halmozott fel, nem csoda, hogy nemtörődömsége életeket döntött sárba, vonzotta a káoszt a kilátástalan helyzeteket. Pedig mindig megvolt mindene… sosem tudta értékelni. Drága öreg kutyám pedig csupa szeretet és korrektség volt, az iránta való tiszteletből szerettem volna rendben tartani apró nyughelyét, míg végül az egész környék megújult, átalakult, kitisztult, megtelt élettel.

p.s.:

Abban nem vagyok biztos, hogy a külső rend az első, de az biztos, hogy amint nekilátunk, könnyebben megy majd a rendrakás a fejünkben, az érzelmeinkben és a kapcsolatainkban is. Tapasztalataim alapján viszont meg kell jegyezzem: a külső rend iránti vágy nálam mégiscsak belülről fakad.